Vállalati felelősségvállalás

Törődünk egymással! Ez az, ami jobbá tesz bennünket. Ez a szemlélet kíséri végig az NNG-nél a munkánkat a projektek megvalósításánál és a személyes kapcsolatainkban.

Az NNG-n belül és kívül is törődünk egymással. Hisszük, hogy ez az, ami jobbá teszi közösségünket, ezért vállalati felelősségvállalási stratégiánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy segítsük embertársainkat, és a környezetünket.

Támogatott területek

Társadalom

A kollégáinkkal közösen szervezett önkéntes programok és adománygyűjtéseken keresztül számos civil kezdeményezést és szervezetet támogatunk, hogy ilyen módon is segíthessünk a rászorulókon.  Örömmel jelentjük ki, hogy az NNG munkatársai eddig annyi vért adtak, amennyi akár több mint 10.000 ember életének a megmentéséhez is elegendő.

Biztonság

Célunk, hogy fejlesztéseinken keresztül az emberek mindennapi életét könnyebbé, biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyük a világ minden táján. Ehhez kapcsolódóan például 102 db, iGO Navigációval ellátott GPS-készülékeket adományoztunk az Országos Mentőszolgálatnak. Folyamatosan keresünk lehetőséget a további együttműködésre, amelyen keresztül más segítő munkát végző szervezetek munkatársai számára is biztonságossá tehetjük a közlekedést, és segíthetjük őket az életek mentésében.

Környezetvédelem és környezettudatosság

A mindennapi munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk nem csak a közvetlen, de a tágabb értelemben vett környezetünk védelmére is; az irodában keletkezett hulladékot szelektíven gyűjtjük, gazdaságosságra törekszünk az energiahasználat során, és a nyomtatott papírokat is újrahasznosítjuk. Büszkék vagyunk rá, hogy az ötletesen és biztonságosan kialakított, jól felszerelt biciklitárolók sok kollégát buzdítanak arra, hogy környezetkímélő és egészséges módon, két keréken érkezzen a munkába.

Oktatás

Elköteleztük magunkat a programozók következő generációjának oktatása mellett, különösen a fiatal lányokat bátorítjuk arra, hogy programozói karriert válasszanak; így szeretnénk csökkenteni a nemek közötti szakadékot az informatika területén. A Technológiai Oktatásért Alapítvány által életre hívott Skool program keretében 2015-ben az NNG irodaházában és kollégáink mentorálásával eddig közel 100, 10 és 18 év közötti fiatal lány ismerkedhetett meg az informatika világával és a programozás alapjaival. Továbbá folyamatosan szervezünk különféle hazai és külföldi iskolás csoportoknak olyan céglátogatásokat, amelyek során szakembereink segítségével valóságos képet kapnak a programozás és a fejlesztés világáról.

Igénylő lap