Elkészült az első gyerekmondókáskönyv a digitális kor mesterségeiről

A verseket az NNG felkérésére Varró Dani gyerekköltő írta, a kiadvány ingyenesen letölthető

Budapest (2018. április 16.) – Ingyenesen letölthető verses gyerekkönyvet készített az NNG a digitális kor szakmáiról, melynek elkészítésében a vállalat munkatársai mellett közreműködött Varró Dániel, kortárs költő és Baranyai (b) András, illusztrátor. A gyerekkönyv célja, hogy a szülők és a gyerekek szórakoztató, játékos formában ismerkedhessenek meg a 21. század szakmáival, hiszen a fiatalok jó eséllyel már ezen a területen helyezkednek majd el.

Színes, gyönyörű rajzokkal illusztrált gyerekkönyvet készített a hazai autóipari szoftverfejlesztő NNG. A 6-10 éves korosztálynak szánt kiadvány humoros, vidám formában, versekbe szedve mutat be 12, az informatika területéhez kapcsolódó szakmát. A könyv 12 verset tartalmaz, melyeket Varró Dániel, a gyerekverseiről ismert, kortárs költő vetett papírra az NNG munkatársainak támogatásával. A kötet nyomtatókész verzióban ingyenesen letölthető bárki számára a www.nng.com/hanagyleszek oldalról, színes és színezhető verzióban is.

 

Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek nyelvén is érthetően tudjuk elmondani, milyen izgalmas karrierlehetőségeket tartogat az informatika. Azt gondoljuk, minél korábban hallanak a gyerekek ezekről a szakmákról, annál kevésbé lesz idegen a számukra. Azt láttuk ugyanakkor, kevés a gyerekek számára is érthető és élvezhető tartalom a témában, pedig az informatika egyre fontosabb szerepet tölt be a mindennapjainkban – mondta el Schenk Andrea, a vállalat globál PR menedzsere, a könyv szerkesztője.

Az NNG úgy látja, hogy napjainkban sok gyerekben és szülőben – ha a jövőről gondolkodnak – fel sem merül lehetőségként egy-egy IT szakma, hiszen viszonylag újkeletű munkakörökről van szó. „Mindenki tudja, mit csinál egy állatorvos, vagy egy balerina, de a UX designer már fogósabb kérdés azok számára, akik nem ezen a területen dolgoznak” – tette hozzá Schenk Andrea.

Nincs könnyű dolguk tehát a pályaválasztásban jellemzően nagy szerepet játszó szülőknek, ha ezt a területet szeretnék gyermekeiknek bemutatni, ugyanakkor  a ma felnövekvő generáció elég nagy valószínűséggel valamilyen informatikai területen fog majd elhelyezkedni. Egy 2012-es Microsoft előrejelzés szerint 2020-ra a technológia területén 1 millió nyitott pozíció lesz.

 

Gyakorló szülőként és a szakmában dolgozóként is fontosnak tartom, hogy elkészíthettünk egy ilyen hiánypótló kiadványt. Az informatika területe rendkívül izgalmas és hosszú távon is biztos, jól fizető karrierlehetőséget jelent, ennek ellenére rengeteg sztereotípia kering ezzel kapcsolatban és gyakran összemosódik a sokféle munkakör. Szerettük volna megmutatni, milyen sokszínű és változatos foglalkozások léteznek, kedvet csinálni hozzájuk, és segítséget adni az erről szóló beszélgetések elindításához mondta el Kerecsen Tamás, az NNG technológiai igazgatója.

Az NNG gyerekkönyve ismeretterjesztő szerepet tölt be, célja, hogy felkeltse a 6-10 éves korú gyerekek és szüleik érdeklődését az informatika világa iránt.

Ahogy egyre több és több technológiai eszköz jelenik meg a világban, úgy egyre több programot is kell írni rájuk – egy mai modern autóban például körülbelül 100 millió sornyi kód fut – , így még inkább növekedni fog az igény az IT-s munkaerőre, ezért is van szükség a fiatal generációk érdeklődésének felkeltésére. Fontos, hogy a gyerekek korán elkezdjék elsajátítani a technológiával kapcsolatos ismereteket, és az eszközöket ne csak tartalomfogyasztásra, hanem tanulásra, készségfejlesztésre is használják. A programozás tanulása bizonyítottan hasznosítható az élet más területein is, többek között fejleszti a problémamegoldó képességet

Varró Dani, aki három fiúgyermek édesapja, az NNG kollégáinak idegenvezetésével ismerhette meg jobban az informatikai pályákat. „Érdekes kihívás volt egy-egy komplexebb munkakört gyerekek számára is érthető módon megmagyarázni, de a mondóka formátum, a versek ritmusa sokkal közelebb hozza a legifjabbakhoz is a témát. Nem könnyítette meg a feladatot az sem, hogy rengeteg kifejezés és megnevezés angolul használatos, de azt hiszem, sikerült elérni a célunkat, és gyerekeknek is élvezhető módon beszélni ezekről a foglalkozásokról” – mondta el a projekttel kapcsolatban.


Feliratkozás a sajtólistára

Iratkozzon fel sajtólistánkra, és ne maradjon le egyetlen hírünkről se.