Elindult a C++ Akadémia

Szeptember közepén megnyitotta kapuit az NNG C++ Akadémia, az NNG által megálmodott, C++ programozási nyelvre szakosodott képzés.

Első interjúnkban Zrak Jánossal, az Akadémia szakmai felelősével beszélgettünk, akit arra kértünk, hogy mutassa be az Akadémia koncepcióját és vázolja fel a C++ fejlesztők jelenlegi helyzetét a munkaerőpiacon.

Jani Software Engineering Managerként dolgozik, ami a gyakorlatban három szoftverfejlesztésért felelős csapat vezetését jelenti és minden ezzel kapcsolatos minőségirányítási, technológiai, hibaelhárítási feladatot és egyéb támogató tevékenységet foglal magába. Fejlesztők, tesztelők dolgoznak közvetlenül alatta, így teljes rálátása van az emberekre és a folyamatokra egyaránt.

Honnan jött az Akadémia ötlete?

Az NNG-nek nagy felvevőkapacitása van C++ fejlesztőkből, viszont nincs annyi elérhető, jó szakember a piacon, mint amennyire szükség van a cégnél. Adódott a kérdés:

Mi lenne, hogyha felvennénk ígéretes, ámde még csak programozói alapismeretekkel rendelkező kollégákat és egy trénercéggel együttműködve mi magunk képeznénk annyi szakembert, amennyire az NNG-nek szüksége van?

Erre válaszul merült fel a C++ Akadémia megalkotása. Az oktatási piacon más programozási nyelvekre szakosodott képzéseket lehet találni, viszont a mi koncepciónkkal megegyező, kifejezetten C++ képzési modellt jelenleg nem. Az NNG ezzel egy új brandet teremtett és úttörőként vágott bele a C++ programozókra szakosodott képzésébe.

Ezzel egy olyan specifikust képzést nyújtunk – az általános ismereteket nyújtó programokkal ellentétben -, ami az NNG-s szükségleteket fedi le. Valódi vállalati környezetben, NNG-s specifikációkat adnunk át, melyeket az akadémia kimeneteli követelményeinek sikeres teljesítése után a gyakorlatban is tudnak majd hasznosítani.

Az NNG C++ Akadémia ezen túl is különleges, hiszen egy helyen és egy időben a külsős oktatóktól (Masterfield) C++ elméleti képzést, a kollégáktól pedig NNG specifikus gyakorlati tudást kapnak a résztvevők.
Az oktatási tematikát az alábbi szempontok és kihívások figyelembe vételével állítottuk össze:

  • Egy egyetemi képzésből kikerülő kolléga még nem tudja, hogy milyen irányba szeretne szakosodni és milyen lehetőségek állnak előtte, mint programozó
  • A C++ nem a legegyszerűbb és nem is a legnépszerűbb programozói nyelv. A nyelvet nehezebb elsajátítani, komplexebb és kevesebb terület foglalkozik vele
  • A C++ esetében bit/byte/processszor/memória szinten lehet programozni a terméket, az alkalmazást. Vannak, akik inkább egyszerűbb technológiára, megoldásokra törekszenek.

Mi a vonzó a C++ programozásban?

A C++ programnyelv nem a legegyszerűbb, legkönnyebben megtanulható programozási nyelv, ezért a népszerűsége is elmarad más, mainstream nyelvektől. Ebben a nyelvben bit, illetve byte szinten lehet programozni az adott terméket vagy alkalmazást. Azoknak ajánlott, akik szeretnek a dolgok mélyére ásni.

A C++ jól építhető általános programozói tudásra és más programnyelvek ismeretére is. Jellemzően C++ után szoktak más nyelvekre áttérni. Ha valaki még nem döntötte el, hogy melyik nyelvet tanulja, annak ez egy erős kezdés. Ahhoz, hogy valakiből jó C++ fejlesztő váljon, fontos a minőségi munkára való igény és az alkotás szeretete.

Milyen út vezetett az Akadémia elindításához?

Több feltétel együttes teljesülésére volt szükség ahhoz, hogy gördülékenyen tudjunk belevágni az első NNG C++ Akadémiába.

Egyrészt a felmerült igények alapján szükség volt az alapkoncepcióra. Erre építve alkottuk meg azt a keretrendszert, melynek a része volt a kiválasztási folyamat megtervezése.

Erős kommunikációra volt szükség, ebben a marketing csapat segített minket, akik háttértámogatást adtak és elsimították az akadályokat. Egy nagyon jól sikerült kampány, stratégia és lelkes, elhivatott kollégák kellett ahhoz, hogy a gyakorlatban is sikeresek tudjunk lenni.

Sok emberhez eljutott az üzenet, sokan nézték meg a videókat, melyre számos pozitív visszajelzés érkezett. A kampány sikerességének bizonyítéka maga a jelentkezők száma volt. A néhány hét alatt tapasztalt többszörös túljelentkezés biztató kezdés volt.

A képzés hogyan zajlik?

A képzés tematikáját az oktatóközpont és az NNG-s szakemberek közösen alkották meg.

A kb. 2 hónapig tartó, napi 8 órás elfoglaltságot jelentő képzés végére junior C++ fejlesztői szintre fognak eljutni a hallgatók. A képzési időszakban izgalmas oktatóanyagon, feladatokon, teszten keresztül ismerkednek meg a résztvevők a C++ fejlesztéssel.

Ez időszak alatt egy kizárólag a C++ programozási nyelvre koncentráló képzést adunk. Az akadémisták mellette kapnak orientációt, megismerkednek az agilis szoftverfejlesztéssel és a szoftverfejlesztés folyamataival. Komplett a rendszer és az NNG-s igényeknek megfelelő, ez teszi izgalmassá az egészet.

Félidőben teszteljük az akadémisták tudását, lesznek megmérettetések – ha sikeresek, akkor csapattaggá válnak a képzés befejeztével.

A gyakorlatok során saját projekteket kapnak majd a résztvevők – Iterációkban, sprintekben fognak dolgozni, pontosan úgy, mint a cég egésze. Minden iteráció végén egy kisebb saját fejlesztést is be kell mutatniuk, demózni kell a csapat egésze felé, itt a soft skillek is nagy hangsúlyt kapnak.

6-8 hét elegendő a szakmai ismeretek megszerzésére?

Junior szintig lehet ennyi idő alatt eljutni. A kiválasztás alapvető tudást feltételezett, előképzettségük volt fejlesztési területen, programozásban (hobbi projektek, tesztelési tapasztalat, autodidakta programozó ismeretek). A metódus új a résztvevők számára, viszont ez könnyen megtanulható. Maga a C++ programnyelv újdonságot jelent nekik. A nyelv és annak a szépségei teszik izgalmassá a képzést.

A képzés nem kerül a részt vevőknek pénzbe. Első naptól állományban vannak, fizetést kapnak – ez különleges a piacon, a megélhetés miatti bizonytalanság és stressz itt nem megy az eredményesség rovására.

Milyen területről érkeztek az Akadémiára?

Vannak pályakezdők és vannak pályaelhagyók is, a teljes jelentkezői létszámot nézve fele-fele arányban jönnek mindkét irányból.

Vannak frissdiplomások, akik az egyetemi képzés során megismerkedtek a programozási alapokkal és az akadémiától a C++ nyelvre való szakosodást várják.

A jelentkezők közül sokan teljesen más, IT-tól távol álló szakterületről érkeztek, pl:. szolgáltatóipar, vendéglátás. Általánosságban a karrierváltók zöme IT tapasztalattal rendelkezik, csak nem kifejezetten programozói munkakörben dolgozott korábban.

Mit várhatnak el a jelentkezők?

A résztvevők teljes értékű csapattagok lesznek az NNG-nél már az Akadémia időszaka alatt.

A képzés sikeres teljesítését követően lehetőséget biztosítunk, hogy C++ fejlesztői állásban autóipari fejlesztési projektekben folytassák NNG-s karrierjüket.